Közönségtalálkozó: Czollner Gyula

Velünk élő történelem: Czollner Gyula közönségtalálkozó a GrindVR-ban 🔥
Kevés népszerűbb személyisége van a hazai Forma-1-es televíziózásnak, mint Czollner úr. Gyula a hazai közvetítések legendás alakja, aki kommentátori munkásságával milliónyi rajongót oltott be a sportág szeretetével, akinek a hangján több generáció nőtt fel, és általa szerette, ismerte meg az F1-et.🏎
Ugyanakkor Gyula az az ember, aki ebből közegből kikerülve – nem feltétlenül a saját döntéséből – látványosan a háttérbe vonult. Ő az az ember, akinek aranyköpései folyamatosan visszaköszönnek a YouTube-on, akit egy-egy unalmasabb vagy vitatott futam után Palik Lászlóval egyetemben a legtöbb szurkoló máig visszasír.👌
Mindenki Gyulája szeptember ötödikén egy izgalmas este erejéig újra „üzemi hőfokra pörög” majd, hogy megossza velünk káprázatos sportkommentátori pályájának legérdekesebb momentumait, valamint olyan sztorikba, történésekbe is beavasson, amelyeket korábban MÉG SOHA, SEHOL nem hallhattatok.😉
Hogyan lett F1-es kommentátor? Igazából milyen is a viszonya Palik Lászlóval, mit érzett, mikor pályája csúcsán az M4 Sport kihagyta őt a Formula-1-es stábjából, és ezzel tulajdonképpen visszavetett egy ígéretes karriert… Hogyan és miért verte át őt Sebestyén Balázs, milyen volt autóversenyzőnek, és mit gondol a jelen idők Forma-1-es közvetítéseiről? Természetesen ezek is szóba fognak kerülni ezen a cseppet sem mindennapi estén!🙏
Hogy mindez igazán kendőzetlen módon, tabuk nélküli legyen a felszínre emelve, Czollner Gyula beszélgetőpartnere és a közönségtalálkozó sorozat sztárokkal műsorvezetője a kemény véleményeiről és kíméletlen bemondásairól ismert Tóth Krisztián Márk újságíró lesz. Az autentikus közegért Székesfehérvár egyetlen és Magyarország talán legjobb szimulátor klubja, a GrindVR felel, ahol ezt az eseményt még számos másik hasonló fogja követni. A házigazda arra is lehetőséget biztosít, hogy a résztvevők kipróbálhassák hazánk egyetlen, hat tengelyes, mozgó, FIA-homológ elemekkel és alkatrészekkel teletűzdelt, elképesztő versenyélményt nyújtó csúcstechnológiáját.
És hogy összemérjék a tehetségüket Czollner Gyuláéval… Utóbbit komoly nyereményekért.
Részletek és időterv hamarosan, kövess minket. FIGYELEM: Jegyek korlátozott számban, csak a készlet erejéig, előzetes regisztráció útján érhetők el.
Találkozzunk 2025. szeptember 5-én, és éljük át EGYÜTT újra fiatalságunk kedvenc F1-es közvetítéseit!

Olvass tovább

Beszámoló Nagyszénásról

Július 5-én Nagyszénásra települtünk ki, ahol a VII. Autó-Motorsport Relikvia Kiállítás és Csapatbemutató minden várakozást felülmúlt. Már a reggeli órákban érződött, hogy ez egy nem akármilyen nap lesz: rengeteg látogató, óriási érdeklődés, brutál mennyiségű kiállított technika és egy igazi motorsport-rajongó közösség várt minket.

Tovább olvasom →
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.